Tűztorony

hírportál nem csak tűzoltóknak, avagy rálátás a világ(uk)ra

Wednesday
Jun 28th

Földrengések előrejelzése II. rész

Email Nyomtat
Korábbi cikkemben Kaliforniát a következő 30 évben veszélyeztető elkerülhetetlen, erős földrengésekről, illetve azok bekövetkezésének valószínűségéről írtam. A cikk konklúziója szerint a földrengések pontos helyét, idejét és erősségét nem lehet előrejelezni, kizárólag a valószínűségszámítás segítségével lehet "jóslatokat" közzétenni. A napokban jelent meg egy cikk a New Scientist hasábjain, amely alapján talán mégis van rá mód, hogy időben riaszthassuk a lakosságot. A fent említett cikk szerint Guangmeng Guo és Bin Wang kínai geofizikusok (Nanyang Normal Egyetem tudósai) felfedeztek egy rést a 2004 decemberében készült műholdfelvételeken, amely rés pontosan egy később (Dél-Irán területén) bekövetkező földrengés epicentruma felett helyezkedett el. A rés (felhőmentes terület) több száz kilometeres területet tett láthatóvá, miközben több órán keresztül megmaradt úgy, hogy a környezetében lévő felhőtakaró folyamatosan mozgott. A műholdak által készített hőképek tanulsága szerint a földrengés idejéig a rés alatt elhelyezkedő terület talajhőmérséklete magasabb volt, mint a környezetében lévő talaj hőmérséklete. A megfigyelők beszámoltak arról is, hogy 69 nap múlva (2005. február 22-én) ugyanazon a területen egy 6,4-es erősségű földrengés pusztított, amelynek 600 ember esett áldozatul.
2005 decemberében egy hasonló felhőképet lehetett megfigyelni ugyanazon a terület fölött; 64 nap múlva egy 6-os erősségű földrengés rázta meg Dél-Iránt.

Guo és Wang feltételezése szerint forró gázok törtek elő a földrengés epicentrumából (vető), melyek azt eredményezték, hogy a terület fölött lévő felhőkben lévő nedvesség elpárolgott. A párolgás következtében jött létre a több órán keresztül megfigyelhető felhőmentes övezet.
Friedemann Freund a NASA munkatársa szerint a felhőmentességet az ionizációban kell keresni. Feltételezése szerint, amikor a sziklás talaj az egymásnak feszülő erők következtében nyomás alatt vannak, pozitív töltésű ionokat "sugároznak" ki magukból. A probléma csak az, hogy az ionok általában segítik a felhőképződést.

A cikk szerzői szerint, ha ezek a szokványostól elérő felhőképek jelzik a földrengések helyét, akkor ezeket megfigyelve előre lehetne jelezni azok bekövetkezését; azonban a szeizmológusok már nem ilyen derűlátók. Véleményük szerint nincs olyan fizikai modell, amelynek segítségével meg lehetne magyarázni azt, hogy miért következik be valami 2 hónappal a földrengés előtt, majd ez a jelenség eltűnik és nem jelenik meg többet.

A cikk által generált hozzászólásokat tanulmányozva az olvasók többsége felhívja az emberek figyelmét arra, hogy a kínai tudósok által megfigyelt jelenséget egyetlen fényképpel sem támasztották alá. Mások pedig kihasználják az alkalmat arra, hogy újabb összeesküvés-elméleteket gyártsanak; több hozzászóló az amerikai HAARP "kezét" sejti az események hátterében. (HAARP-ról és az összeesküvés-elméletekről több írást olvashatunk el a google segítségével)

Összegezve a fent leírtakat, lehetséges, hogy a további megfigyelések alátámasztják a kínai geológusok elméletét, amely áttörést jelenthet a földrengések előrejelzésében, melyek segítségével több ezer emberéletet lehetne megmenteni.
 

Népszerű

Társlapunk a tűzoltóságok.eu

Tűzoltóságok, tűzcsapok, tüzes témák
  • Tűzoltó style / Gangnam style
    Ezek az amerikai tűzoltók a jó és nemes ügy érdekében sok mindenre hajlandóak. Ez esetben a koreaiak legújabb világhíres zenéjére adnak elő egy kis műsort....
  • Kis pozsonyi kitekintés
    Az alábbi képeket és a kísérő szöveget Beier Balázstól kaptuk. A leírás teljes egészében Balázs keze munkája: “Pozsony egyes állomása nem messze a buszpályaudvartól helyezkedik el....
  • Önkéntes Tűzoltóság Altenmarktban
    Hosszabb idő után jelentkezem ismét új bejegyzéssel. Ezúttal az ausztriai Altenmarkt tűzoltóinak szertárát fényképeztem körbe. Ja, hogy hol is van ez? Ez a szertár a...
  • Tűzoltóhajó Passauban
    Az alábbi képek a passaui önkéntes tűzoltók tűzoltóhajóját mutatják. Természetesen a mi Szent Flórián tűzoltóhajónkkal össze sem lehet hasonlítani, de Passau ugye mégiscsak kisebb város...
  • Szent Flórián napja, május 4.
    Kedves Tűzoltó Kollégák! Ismét elérkezett a május, vele a hónap elején Szent Flórián Napja. Emlékezzünk a hősre és az azóta született hőseinkre, s ünnepeljük együtt a...

Keresés a toronyból

  • Keresés
  • Ajánlott linkek